A Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság magyar tagozatának küldöttsége Belgrádban

2014. március 21-én Belgrádba látogatott a Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság Magyar Tagozata küldöttsége, hogy a szerb féllel tárgyaljon a további együttműködésről. A küldöttséget Kocsis Károly elnök, akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézet igazgatója vezette.

Rajta kívül az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet munkatársai közül Pók Attila tudományos tanácsadó, igazgatói megbízott, Hornyák Árpád tudományos főmunkatárs, a bizottság titkára és Katona Csaba tudományos munkatárs, az MTA BTK kommunikációs referense vett részt a tárgyalásokon, amelyet a szerb fél részéről Vojislav Stanovčić akadémikus, főtitkár (Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia Társadalomtudományi Osztálya), a szerb tagozat elnöke vezetett. A delegációt fogadta Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete is. A látogatás célja az új elnök bemutatkozása a szerb tagozatnak, a helyszínen történő tájékozódás a további együttműködési lehetőségekről, illetve a 2014-es év közös munkatervének kidolgozása volt. További részletek itt olvashatóak.